Ültetés

A legegyszerűbb, egyben az egyik leglényegesebb feladat. Tanítását már korán, 8-10 hetes korban megkezdhetjük. Természetesen ekkor még játékos formában késztessük a kutyát ülő helyzetbe úgy, hogy behajlított jobb kezünk mutatóujját figyelmeztetően tartjuk, a hüvelyk- és a középső ujj közé pedig jutalomfalatot téve próbáljuk figyelmét magunkra irányítani. Amikor észreveszi vagy megérzi a falatot, néhány felugrási kísérlet után magától leül, és minden idegszálával ránk figyel. A kutya vezetője eközben folyamatosan hangoztassa az "Ülj!" hangjelet. Amikor az ülés megtörtént, haladéktalanul adja oda a jutalmat, és dicsérő szavakkal árassza el a kölyköt.

Amennyiben később, növendék- vagy felnőttkorban kerül sor az ülés tanítására, más módszert kell alkalmazni. Nagyon lényeges a tanítás során, hogy milyen környezeti hatások érik a kutyát. Törekedjünk arra, hogy minél kevesebb figyelemelvonó inger érje, ezért az alapvető fegyelmi feladatokat ingerszegény környezetben tanítsuk kutyáinknak. Amikor itt már eredményes a munka, vigyük idegen helyre és fokozatosan egyre ingergazdagabb területekre. Fordítsunk itt is nagy figyelmet a következetességre.

A tanítás során szükséges segédeszközök: nyakörv, rövid és hosszú vezeték, jutalomfalatok.

A feladat rövid ismertetése: A kutya közvetlen előttünk üljön, és folyamatosan nézzen a szemünkbe. A tanítás végén el kell érni, hogy külön parancs nélkül automatikusan üljön le az alábbi feladatoknál:

• láb mellett követéskor, ha megállunk, üljön a lábunk mellé;

• behíváskor mindenkor üljön elénk;

• apportírozáskor a behozott tárggyal a szájában üljön közvetlenül a gazdája elé.

A tanításkor alkalmazott parancsok:

• hangjel, az "Ülj!" parancs;

• kézjel, a figyelmeztetően előretartott, hajlított kar, a mutatóujj előre mutatásával.

A fiatal és felnőtt kutyák tanításánál célravezető az enyhe kényszer alkalmazása. Ez abból áll, hogy az egyik kézzel a nyakörvnél fogva felfelé húzó mozdulatot, a másik kézzel viszont a vesetájékon lefelé ható nyomó mozdulatot végzünk egyidejűleg. Ennek hatására a kutya leülésre kényszerül annak ellenére is, hogy eleinte ellenállást fog kifejteni.

2. Az előbbihez hasonlóan végezzük a feladatot annyi különbséggel, hogy rövid pórázon tartjuk kutyánkat. Ezzel fogjuk a felfelé irányuló húzást végezni jobb kezünkkel, míg bal kézzel a fart nyomjuk lefelé. Amennyiben ellenállást tanúsít ebünk, úgy a bal kéz hüvelyk- és mutatóujjával a vesére enyhe nyomást gyakorolunk, vagyis fájdalomérzetet keltünk. Közben folyamatosan az "Ülj!" parancsot ismételgetjük. Amikor leül, megdicsérjük, és a kényszerítő cselekvést megszüntetjük, majd simogatással megnyugtatjuk. A feladatot így gyakoroljuk többször egymás után, majd játékkal oldjuk fel a feszültség alatt lévő kutyát. Néhány napos gyakorlás után már szinte alig kell alkalmazni kényszert.

3. A kutyában rögzül a feladat lényege, és szinte már önállóan, az "Ülj!" parancs hallatán leül. Esetleg még jelzésértékkel, a fartájék érintésével és a póráz enyhe felfelé mozdításával tökéletes végrehajtást kapunk.

4. Következő lépés, amikor szemben állunk a kutyával, és minden kényszerítő eszköz és mozdulat nélkül kiadjuk a már ismert hangjelet. Ezzel egyidejűleg jobb karunkat környékben behajlítva, a kutya orra előtt felemeljük, és mutatóujjunkat figyelmeztetően tartjuk. Ez a mozdulat utal az előzőekben használt húzó mozgásra, ami a kutyában a negatív élmény emlékét ébreszti fel, és ellenállás nélkül végrehajtja a kapott parancsot: leül. A dicséret természetesen most sem maradhat el. Ez lehet dicsérő szó, jutalomfalat, simogatás stb. Arra mindig ügyeljünk, hogy a tanítandó kutya üléskor keresse szemével a kiképzője tekintetét, vagyis akarjon kontaktust teremteni. Ez a későbbi bonyolultabb feladatok végrehajtásánál elengedhetetlen lesz.

5. Amikor közvetlen közelünkben az ültetés végrehajtása tökéletes, továbbléphetünk, és fokozatosan, először néhány méterről, majd távolabbra menve próbáljuk végrehajtatni a parancsot. Az "Ülj!" hangjellel azonos időben alkalmazzuk a már ismertetett kézjelet is. A feladat végrehajtását követően soha ne hívjuk magunkhoz kutyánkat, hanem menjünk vissza hozzá, és látványos dicséret közepette szabadítsuk fel az ülésből.

Amikor úgy érezzük, hogy kutyánk ismeri a kéz- és hangjelet, áttérhetünk a mozgás közbeni feladat végrehajtására, vagy kombinálhatjuk az ülést más feladatok végzésével is, amiket majd az elkövetkezendőkben fogunk bemutatni.