KITŐL TANULJA A GYEREK?

Hogyan bánik majd a természettel, az állatokkal a jövő nemzedék?

KÖRNYEZETI NEVELÉSI KONCEPCIÓ, ERDEI ISKOLA PROGRAM Nyolcszázötven millió a terepi nevelésre Magyar Bálint, oktatási miniszter

– Tervezik-e – elsősorban a gyermek-, ifjúsági- és sport, valamint a környezetvédelmi tárcával együttműködve – a tudatos környezet- és állatvédelem erőteljesebb megjelenítését a Nemzeti Alaptantervben, annak tudatosítását, hogy „az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények”? Miben áll az együttműködésük?

– A természeti környezet védelmét és szeretetét a Nemzeti Alaptanterv már első elfogadása, 1995 óta tartalmazza. A természet és környezet védelmével kapcsolatos ismereteket tehát valamennyi oktatási intézményben oktatni kell. Az nem mindegy persze, hogy mindez milyen minőségben történik, hiszen a célunk, hogy a társadalom természetvédelmi kultúrája, környezettudatossága növekedjen. El kell érni, hogy a tanulók kapcsolódjanak be közvetlen környezetük értékeinek megőrzésébe, szerezzenek személyes tapasztalatokat. Ahhoz, hogy ezt valódi testközeli élményként élhesse meg minden kisdiák, a terepi környezeti nevelés ad lehetőséget, ami nem csupán az erdei iskolákat jelenti, hanem a szabadidőt, a turisztikát is.

Ezt szem előtt tartva dolgozta ki oktatási és a környezetvédelmi tárca közösen a Környezeti Nevelési Koncepciót, ami alapján 2000 júniusában elindult az országos Erdei Iskola program. Az oktatási és a környezetvédelmi tárca együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy ezt az együttműködést kiterjesztjük és továbbfejlesztjük. A terepi, erdei iskolai programok segítségével lehetőséget kívánunk biztosítani arra, hogy a gyerekek, fiatalok felfedezzék és megértsék a természet, a közösség és az egyén kapcsolatait, összefüggéseit, ezáltal kialakuljanak azok a készségek, képességek, amelyek elősegítik a környezeti problémák megoldását, elkerülését. Kiemelt célunk, hogy általános iskolás korában, azaz a nyolcadik évfolyam befejezése előtt – minden gyermek legalább egy alkalommal eljusson bentlakásos erdei iskolába – ennek a feltételeit legkésőbb 2008-ra meg kívánjuk teremteni.

– Más a falusi és más a városi gyerek viszonya az állatokhoz. Lehet-e különbséget tenni e két csoport között a felelős állattartásra nevelésben?

– Azt gondolom, hogy nem lehet ilyen szinten különbséget tenni városi és falusi gyerekek között, az állatokat egyformán kell szeretni falun és városon. A különbség legfeljebb abban jelentkezik, hogy a városlakó gyerekek számára kevésbé mindennapos a kapcsolat az állatokkal, de hozzáteszem: a falusi gyerekek közül sem mindenkinek a családja tart állatokat, illetve ha igen az is lehet, hogy pont rossz mintákat tanul meg otthon. Éppen emiatt tartjuk fontosnak, hogy kisiskolás tanulmányai során mindenképpen legyen egy erdei iskolában eltöltött pár nap, pár hét, amikor életre szóló emlékeket szerezhet a természetről, környezetről, állatokról. Biztosan másként fog az állatokról gondolkodni, mint előtte.

– Támogatja-e (esetleg anyagilag is) a minisztérium azokat az oktatási intézményeket, ahol fontosnak tartják, hogy a gyerekek szeressék és óvják a környezetüket, és kulturált állattartást tanuljanak.

– A környezeti nevelést már eddig is több formában támogatták az érintett tárcák. A környezet- és természetvédelmi táborok minisztériumi támogatása például a nyolcvanas évek végére nyúlik vissza, de emellett a Gyermek és Ifjúsági Alap is rendszeresen segített ilyen táborokat. Az erdei iskolákat – a környezetvédelmi tárcával közösen – pályázati formában támogatta, és támogatja az Oktatási Minisztérium, ez a múlt évben közel 60 millió forintot jelentett.

A Nemzeti Fejlesztési Terv elfogadás előtt álló tervezete szerint – az Európai Regionális Fejlesztési Alap pénzügyi támogatásával együtt – a terepi nevelés támogatására fordítható összeg a közeljövőben a sokszorosára, mintegy 850 millió forintra emelkedik.

NEVELJÜNK MOZGÁS-GAZDAGABB, A TERMÉSZET IRÁNT NYITOTTABB ÉLETMÓDRA Jánosi György, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter

– Ön pedagógus, szociológus. Így nem csak miniszterként, de avatott szakemberként még árnyaltabban tud a témáról beszélni. Egyáltalán, van-e valamilyen – mondhatni hivatalos – képük arról, hogy a jövő generációja kitől, hol, hogyan tanul természet- és állatszeretetet?

– Sajnos, ma az oktatásban még mindig túlteng a lexikális ismeretek megkövetelése, miközben a tudás alapú társadalomban élünk, az információs társadalom feltételeinek megteremtésére készülünk, az egész életen át tartó tanulásra, ami sokkal inkább a jártasságot, a készségek, képességek fejlesztését, a gyakorlatiasságot követelné meg. Azt például, hogyan tud valaki önállóan tanulni, hogyan tud magától információt szerezni felnőtt korában, mert ezt megköveteli tőle az élet. Ezt azért tartom hangsúlyosnak, mert amíg a lexikális ismertek uralják a tananyagot, addig folyamatosan dúl a harc a klasszikus tantárgyak között, hogy a jelen tanterv keretein belül ki tud nagyobb teret, több időt kiharcolni magának.

– A gyerekek agyában...

– A gyerekek agyában. És ezzel óhatatlanul háttérbe szorulnak nem csak a jártasságok, a képességek, hanem azok az ismeretterületek is, amelyek az utóbbi időben erősödtek fel az európai közgondolkodásban. Például a környezet- és természetvédelem.

– Azért, ha lassan is, ez a környezettudat már kezd beszivárogni hozzánk is...

– Igen, de épp a késés miatt szorul háttérbe, kerül hátrányba a történelem, a magyar, a matematika és a földrajz között folyamatosan zajló harcban. Ezért kevés – úgy gondolom – még mindig a természetismerettel, a természet és az állatok védelmével való foglalkozás. Bizonyos elemei beépülnek ugyan a különböző tantárgyakba, de önállóan, integráltan nincs jelen.

– Pedig most lenne igazán nagy szükség rá, elég csak a világszerte folyó, felelőtlen környezetszennyezésre és -rombolásra, a védett állatok ember általi – gyakran teljes – kipusztítására gondolni. Ám ha a bolygónk iránti felelős gondolkodást nem építjük be a tudatba már kisgyermek korban, rágondolni is rossz, mi marad az utódainkra.

– Ezzel teljesen egyetértek, hiszen a gyerekek fogékonyak, ösztönösen szeretik az állatokat, a növényeket, a természetet. Ezt a fogékonyságot kellene kihasználni és az iskolai tananyagban jobban építeni rá. Most, az európai uniós csatlakozás küszöbén szembesülünk majd igazán azzal, hogy ott milyen szigorúak a követelmények a környezet, a természet és az állatok védelme területén.

És bizony, ki fog derülni például az is: felsőoktatási képzésünk koránt sincs még abban a helyzetben, hogy annyi környezetvédelmi jogászt, közgazdasági és egyéb szakembert adjon a társadalomnak, amennyire majd szükség lesz itthon. Hiszen a gazdaság szereplői, vállalatok, cégek stb. előbb-utóbb rá fognak kényszerülni ilyen szakemberek foglalkoztatására, mert az előírt feltételek hiánya miatt adott esetben súlyos pénzbüntetéseket kell majd fizetniük. És a bírsággal a probléma még nem oldódik meg.

– Tervezik-e – elsősorban az oktatási tárcával együttműködve –, hogy a Nemzeti Alaptantervben erőteljesebb hangsúly kerüljön a környezetvédelemre és annak tudatosítására, hogy „az állatok örülni és szenvedni képes élőlények” és nem játékszerek, amit kedvünkre nyúzhatunk, s nem tárgyak, amit eldobhatunk, ha megunjuk. Az aranyos kiskutyából borjú nagyságú állat lesz, a húsvéti kisnyúllal pár nap múltán már nem tudunk mit kezdeni...

– Természetesen tervezzük, de ebből kihagyhatatlan a környezetvédelmi tárcával való együttműködés. Hármunknak kell végiggondolni, mit tudunk tenni ezen a téren. Természetesen a magam területén én is szeretnék mindent megtenni azért, hogy az egészségesebb életmód feltételeit már iskolás korban kialakítsuk. Hiszen ott alapozódik meg a mozgásgazdagabb, a természet iránt nyitottabb szemléletmód, ami felnőtt korra beépülhet az életmódszerű szokásokba. Az egészséges életmód azonban nemcsak a sportot, a mozgásgazdagabb életvitelt, a természet közelségét jelenti, hanem a természetet óvó-védő szemléletet is. Ebben együttműködik a három tárca, és szeretnénk – maga az oktatási miniszter is – a Nemzeti Alaptantervet és a kerettantervet fokozatosan áttekinteni, hogy csökkentsük a lexikális tudás mennyiségét, a gyerekek túlterhelését. Talán most van esélye, hogy ilyen elemek lépjenek be az oktatásba.

– Ön szerint mennyire tudatosult a társadalomban, hogy már három éve érvénybe lépett „az állatok szeretetéről és kíméletéről” szóló törvény?

– Nem tudatosult, úgy érzem. Valószínűleg hallottak róla, bár szerintem az erről kérdezetteknek csak a töredéke válaszolna igennel. És még rosszabb a helyzet, ha ennek a törvénynek az elemeiről, szándékairól kérdezzük az embereket. Talán annak idején a kormány nem fordított kellő gondot arra, hogy ezt a törvényt bevigye a köztudatba, a közgondolkodásba. Pedig kellett volna. És azért kellett volna, mert, sajnos, úgy látom, az élet minden területén nő az agresszió. Ez az életmódnak, a stressznek, és még nagyon sok mindennek betudható.

– Ha már az agressziónál tartunk: képes-e a GYISM a maga eszközeivel tenni az ellen, hogy a jövőben egyre kevésbé forduljon elő olyan, manapság sajnos gyakori eset, amikor egyes településeken a nyílt utcán lőnek agyon csavargó (de gazdás) kutyákat? Hogy az állatkínzók ellen nincsenek hatékony eszközeink? Szakemberek szerint a családon belüli erőszak első áldozatai is az állatok. Sőt, nemzetközileg is alátámasztott tény, hogy a sorozatgyilkosok „karrierje” gyerekkorukban, állatok kínzásával kezdődött.

– Sajnos, szaporodnak az erőszakos bűncselekmények, fölerősödött a családon belüli agresszió, és ennek legvédtelenebb áldozatai az állatok. ők nem tudnak jelzést adni, segítségért futni, és én is azt gondolom, hogy sok esetben az állatokhoz való viszony gyerekkorban alapozódik meg, jó vagy rossz irányban.

Amit a mi minisztériumunk tenni tud, az a gyermekek és az ifjúsági szervezetekben végzett felvilágosító munka, hiszen velük napi kapcsolatban vagyunk. S azt gondolom, ez a fajta felvilágosítás és tudatformálás sokat jelent későbbi életük során. Mert tényleg igaz, tapasztalat az, hogy aki felnőtt korban erőszakos cselekményt követ el, az gyerekkorában állatokat kínozott. Hiszem, hogy ez a tendencia megállítható. És ezt a következtetést az átlagember is levonja.

„Volt egy török Mehemed...”

– Más a falusi és más a városi gyerek viszonya az állatokhoz. Lehet-e különbséget tenni e két csoport között a felelős állattartásra nevelésben? Falun: nem kötöm ki kétméteres láncra egy életen át és nem tartom moslékon a kutyát. Városon: ha szeretnék állatot, szeressem azt is, hogy gondozni, sétáltatni, gyógyíttatni kell.

– Nagyon nagy a különbség. Gyerekkoromban minden nyaramat falun töltöttem. Azt láttam, hogy a falusi ember jobban megbecsüli a háznál tartott állatokat. Valószínűleg azért, mert tisztában van az értékükkel és a hasznosságukkal. Ez nem csak a haszonállatokra igaz, amiből élnek, hanem a kutyára és a macskára is, hiszen őrzi a portát, megfogja az egeret és nem engedi be a házba, a padlásra. De ez az értékelés azt is jelzi, hogy a falusi emberben a haszonelvűség erőteljesebben működik, s még a kutyát, a macskát is inkább haszonállatként tartja.

A városban inkább kedvtelésből tartanak állatokat, ami az urbanizáció egyik szükségszerű velejárója, következménye. A szeretethiány, a magány nagyon sok esetben szerepet játszik abban, hogy állatokkal próbáljuk pótolni a szeretetet, az emberi kapcsolatok beszűkülését, oldani az egyedüllétet. És itt jön az, ami ellen, sajnos, nagyon sokan vétenek. Mert ilyen szándékkal vesznek egy állatot, aztán kitelik a becsület, mert kiderül – és most szándékosan túlzok –, hogy nem tud beszélni, válaszolni, kellemetlenségekkel jár a tartása. Beleszeret valaki egy nagy masztiffba, és a kis panellakásában kiderül, hogy nem tud mit kezdeni vele. És akkor jön a baj, hogy mi lesz az állat sorsa. Megáll az autó, kinyílik az ajtaja és kilökik a kutyákat az utcára. Vagy hazaviszik a húsvéti nyuszit, aztán nem tudják, mit csináljanak vele, hát kidobják valahová. Elszaporodtak a kilökött, kóbor állatok. A hobbyállat tartásnak ez lett a hátulütője. Ezért gondolták aztán minden modern társadalomban, hogy az állatvédelem valamilyen törvényi szabályozását meg kell alkotni.

– Gondolnak-e olyan gyerek és ifjúsági programokra, amelyekben „helye van” az állatoknak is? Nem csak szervezett állatkert-, vadaspark-látogatásokra gondolok. Voltam negyedik osztályosokkal a tököli állatotthonban. Olyan élmény volt számukra, hogy hazafelé a buszon alig győztek beszélni róla. Nagy sikerrel működnek a kutyás táborok is.

– A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal együttműködve szeretnénk ilyen programokat indítani. Éppen az uniós csatlakozásra felkészülés kívánja meg, hogy a gyerekekkel, a fiatalabb korosztállyal beszéljünk az ottani követelményekről, arról, mire kell odafigyelni a természetvédelem, az állatvédelem területén, ha az EU-hoz akarunk tartozni. Ezt a korosztályt fel kell készíteni az Unió által elvárt szemléletre. A környezetvédelmi és az oktatási minisztériummal együtt már most kialakítottunk egy 500 millió forintos keretet, amivel az erdei iskolákat kívánjuk megerősíteni, mert ezek jó terepei a természet megismerésének, védelmének, és ezzel együtt az állatvédelemnek is.

– Szorgalmazzák-e, hogy – elsősorban az elektronikus – médiában a sok szörnyű vagy éppenséggel bárgyú rajzfilm helyett több „állatos” műsor legyen, különösen hétvégeken?

– Nagyon szeretnénk ilyen programokat. Eltökélt szándékunk, hogy a médiában olyan műsorokhoz nyújtsunk támogatást, amelyek valódi értékeket képviselnek és közvetítenek a gyerekeknek, s megfelelnek a hagyományos kulturális értékeknek. Ebben az évben a GYISM már 120 millió forintot elkülönített, hogy ilyen magazin- és egyéb műsorokat, filmeket támogasson. Írtam egy levelet az ORTT egyik vezető képviselőjének, Ladvánszky Györgynek, és javasoltam, hogy ők, akik évről-évre több milliárd forintot osztanak szét pályázatok útján médiaműsorokra, dokumentum- és játékfilmekre, az összeg egy meghatározott részét különítsék el kifejezetten gyerekeknek és fiataloknak szóló értékes – köztük állatokról szóló – műsorok létrehozására. Jómagam hiszek abban, hogy az állatok értékeket hordoznak, rendkívüli nevelő erővel bírnak.

Gyakran emberi tulajdonságokkal ruházzák fel őket és pontosan azért teszik, mert ha a gyerek állat képében kapja az információt, az értékek megjelenítését, jobban elfogadja, jobban rögzül benne és jobban azonosul vele. És butaság lenne ezt a nevelő erőt nem kihasználni.

TARTSD TISZTELETBEN AZ ÉLET MINDEN FORMÁJÁT! Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter

– Milyen szerepe van (lehet) fentiekben a Környezetvédelmi Minisztériumnak?

– A minisztérium a természet és az állatok szeretetét, az erre való nevelést egyfajta szemléletformáló program részeként kezeli. Ahhoz, hogy az emberek felnőtt korukra környezettudatosan éljenek, az első lépés: megismertetni, megszerettetni, megvédeni az őket körülvevő világot.

Az életkornak megfelelően, élményszerűen kell megteremteni azt az érzelmi állapotot, amivel az ember elkezdi az állatokat, a természetet szeretni, értékelni. Ilyen élményszerű gyerekprogramokat akarunk szervezni és támogatni. Egyrészt olyan zoopedagógiai állatkerti látogatásokat, amikor nem csak rács mögött élő állatokat látnak, de bemutatják nekik azok életkörülményeit, életmódját is. Már több helyen is láttam ilyen modellt, például Jászberényben, ahol az óvodás gyerekek szájtátva hallgatták az ottani munkatársat.

Szerencsére van jónéhány fanatikus ember, aki nagyon izgalmasan be tudja mutatni, például, hogy hogyan eszik a pelikán, hogyan kapja be, a halat, s ez lebilincseli a gyerekeket. Másrészt felkértük nemzeti parkjaink igazgatóságait, hogy a meglévő oktatási központok mellett a nem kellően kihasznált épületeiket úgy alakítsák át, hogy gyerekcsoportokat vihessünk oda, különleges erdei iskolai programra, ahol valóban az élő természettel, az állatvilággal találkoznak. A két fajta program egymásra épül.

– Önök találták ki, vagy az előző kormány programját folytatják?

– Erdei iskolai program már volt, de abban a minőségben és mennyiségben, ahogyan mi folytatni akarjuk, most alakul. Már a téli szünetben is környezeti, természeti értékeket bemutató kirándulásra vittünk el száz gyereket Egerbe. Ott voltam, láttam, élmény volt.

Sok olyan új programot – táborokat, túrákat – tervezünk, amelyek úgy viszik közel a gyerekeket a természethez, hogy közben kalandokat élnek át, maradandó élményekhez jutnak. Nyilván sokan tudják, hogy magam is szívesen túrázom le barlangokba és tudom, mekkora élmény, milyen nagyszerű kaland. Minden kezdeményezést örömmel fogadunk, és lehetőségeinkhez képest is támogatjuk.

– Sikerült-e már felmérniük, hogy a jövő generációja kitől és hogyan tanul spontán természet- és állatszeretetet?

– Ilyen felmérést még nem készítettünk, de érdemes elgondolkozni rajta. Bár az embernek enélkül is van – szubjektív – összképe. Én azt látom, hogy van egy sor remek kezdeményezés a pedagógusok részéről, ezzel szemben – sajnos, társadalmi szinten - nagy fokú a nemtörőömség, az érdektelenség. Azt látják a gyerekek – a kivétel kuriózum –, hogy a felnőttek nem figyelnek oda az őket körülvevő világra.

Ebben a társadalmi mentalitásban mindenkinek, az egyénnek is megvan a maga felelőssége. Az emberek általában azzal védekeznek, hogy épp elég gondjuk van a megélhetéssel és sok más mindennel. És ez, sajnos, gyakran igaz is. Épp ezért azoknak az intézményeknek, amelyeknek ez a feladatuk, vagy lehetőségük van rá, kell felmutatniuk: ha ezekre az értékekre odafigyelünk, akkor saját magunkra is odafigyelünk és a saját lehetőségeink is nőnek.

Nem várunk csodákat

A saját életed tisztelete megköveteli, hogy az élet minden formáját tartsd tiszteletben. És úgy cselekedjél az élet minden formájával szemben, ahogy te emberként méltósággal élni akarsz. Ezen filozófiai elvek mentén igyekszik a tárca e mentalitás széles körű elterjedését eredményező akciókat szervezni, programokat, kiadványokat támogatni. Természetesen csodákat nem várunk. Nem várjuk, hogy a gondolkodásmód egyik napról a másikra megváltozzon, de megtesszük azokat a kicsi lépéseket, amiket meg kell tennünk.

– Ennek érdekében terveznek-e – például – a tévéműsorok közötti „társadalmi célú hirdetéseket”?

– Ezt eldönteni nem feltétlenül ennek a minisztériumnak a feladata. A szemléletformálás megjelenítési módjaira pályázatokat írunk ki és amelyik elnyeri a bírálók megfelelő minősítését, azt támogatjuk. De együttműködünk a sajtó különböző területeivel is.

– És az illetékes minisztériumokkal?

– Természetesen. Az erdei iskolára az Oktatási Minisztériummal közös programunk és élő megállapodásunk is van. Magyar Bálint és jómagam is aláírtuk.

– Sajnos, manapság nem ritkák az elborzasztó történetek. A hivatalos vagy a magánvéleményét akarja-e elmondani arról, hogy lakott településeken, világos nappal, halomra lődözik a csavargó kutyákat?

– Borzalmas! Elképesztő! Semmilyen körülmények között nem elfogadható! Ez a magán és a hivatalos véleményem is.

– Bizonyos önkormányzatok erről másként vélekednek...

– Miniszterként nincs módom, lehetőségem, hogy az ilyen ügyekben eljárjak.

– Kár!

– Csak a véleményemet mondhatom: egyetlen Magyarországon működő intézmény, szervezet, önkormányzat sem támogathat ilyet, nem adhat negatív példát. Úgy gondolom: nem vállalható, hogy kutyákat ezzel a kegyetlen módszerrel végezzenek ki. Ráadásul olyan jószágokat is lelőve, akik valakiknek a szeretett, megbecsült barátai. Erre egyszerűen nincs elfogadható indok. Jól tudom, vannak – akár az embert is – veszélyeztető körülmények, mint például a veszettség, de léteznek sokkal kulturáltabb, humánusabb módszerek is. Bár nem a Környezetvédelmi Minisztérium hatásköre, de ha lehetőségem adódik, szóváteszem, mert az ilyesmi semmiképp nem fogadható el.

Volt egy pulim annak idején, Biatorbágyon, és tudom, mit jelent egy szeretett állat elvesztése, amikor megöregszik és elpusztul. Ha elcsavargott, verekedett és sérülten került haza, vagy megbetegedett és kórházba vittem, fájt látnom, hogy szenvedett. Hát akkor milyen érzés lehet a kutyámat lelőve látni?!

Jó és rossz tapasztalatok

– Falusi gyerekek általában ahhoz szoktak, hogy a házőrző láncra kötve őrzi a portát, legfeljebb éjszakára engedik el. Lehet-e különbséget tenni köztük és a városi gyerekek felelős állattartásra nevelésében, ahol főleg kedvtelésből tartanak kutyát, de ha megunják, kényelmetlenné válik, egyszerűen kidobják?

– Azért ne általánosítsunk! Ezzel is, azzal is van jó és rossz tapasztalatom. Falusi lány vagyok, de nálunk a kutya soha nem volt megkötve. Ha olyan látogató jött hozzánk, aki félt tőle, bezártuk a kutyát a hátsó udvarba. De, persze, volt olyan porta is, ahol láncon tartották. Sok mindenen – elsősorban érzelmeken – múlik, ki hogyan bánik az állattal.

– Vannak ugyan állatmenhelyek, de az FVM – ahová jelenleg tartoznak – nem igazán jeleskedik a felkarolásukban, működésük ellenőrzésében, ami meg is látszik a magyarországi állatvédelmen. Sajnos.

– Ez baj. Hadd válaszoljak egy személyes történettel: a húgom vidéken, kertes házban lakik és van egy tizenegynéhány éves puliszerű kutyája, akit imádnak. Úgy egy éve egy kóbor kutya költözött a közelükbe, egy árokban lakott a két kicsi kölykével. Az anyakutya folyton hurcolászta a piciket, láthatóan el akarta helyezni őket. A húgom, aki nagy állatbarát, segíteni akart rajtuk. Különböző menhelyeknél próbálkozott, de ide-oda küldözgették. Nem nevesítenék, de nyugodtan leírhatja, hogy éppen ezzel veszik el a kedvét az embereknek. Közben a kicsik eltűntek, a húgom pedig befogadta az anyakutyát. Ezt azért nem nevezném jó tapasztalatnak...

– Szili Katalin házelnök-asszonytól tudom, hogy kormányszintre emelték az állatvédelmet. Talán még azt is megérjük, hogy a parlament beemeli a a Btk-ba: lehessen az állatkínzást börtönnel büntetni.

– Szerintem ez nem törvény kérdése. Jogászként is az a véleményem, hogy a büntetés nem az az eszköz, amitől eredmények várhatók. A bűnözők nem hiszik, hogy a büntetés eléri őket. Sokkal inkább a szeretetre nevelés, a példamutatás erejében bízom.

– Nem idealista kicsit?

– Idealista vagyok. És ezen nem tudok, de nem is akarok változtatni.

Első számú közellenség?

A hír borzasztó: egy kóborló rottweiler életveszélyesen megtámadott egy kisfiút. A gyerek életét a véletlenül arra járó két felnőtt mentette meg, a kutyát pedig egy rendőr agyonlőtte. Szörnyű tragédia, ám ki a felelős azért, hogy ez bekövetkezhetett?  Négylábú barátaink több tízezer éve ugyanis, nem erre kötöttek "vérszerződést" velünk.

Az utóbbi időben megszaporodtak a kutyák támadásairól szóló híradások. Ezeket olvasva az embernek az az érzése támad, hogy ha egy eb szembe megy vele az utcán, jobban teszi, ha sietve átmegy a túloldalra. És akkor még örülhet, ha a "fenevad" nem okozott neki súlyos testi károsodást. Az emberre támadó kutyák miatt a közvélemény nagy része lassan az állatvilág ellen fordul. Figyelmük nem terjed ki arra, hogy ezekért az esetekért többnyire mi, emberek vagyunk a felelősek. Mert mint mindennek, úgy ennek a dolognak is két oldala van. A kutyák agresszív magatartását a gondatlan tartás, a felelőtlen beltenyésztés, a velük szembeni erőszak, az abnormális harciasságra nevelés okozza. Ezek a tények azonban sajnos kimaradnak a híradásokból. Csak azt olvashatjuk, hogy milyen agresszív magatartásúak a német juhászok, a kaukázusi juhászkutyák, a kuvaszok, és újabban a rottweilerek. Borítékolom: a dolog egyenes ágú következménye az lesz, hogy  akad majd olyan képviselő, aki erőteljesen fogja követelni a T. Háztól, hogy nyilvánítsák veszélyes ebeknek az őrző-védő fajta kutyákat. S akkor pedig már nem lehet gátat szabni az olyan önkormányzati ebtartási rendeleteknek, mint amilyenekkel Miskolc, vagy Nyíregyháza "büszkélkedhet". Pedig a dolognak nagyon egyszerű megoldása lenne. S ugye, nem lepődnek meg azon, ha egy képzeletbeli ugrással már ki is kötünk az állatvédelmi törvénynél?

A kisfiúra támadó rottweiler (volt) gazdája megússza. Mert kideríthetetlen, kié volt a kutya. És már eljutottunk az állatvédelmi törvény végrehajtási rendeleteinek egyik igen komoly hiányosságához, amelyben nem tették kötelezővé a kutyák kötelező azonosítását. Ez a "kedves" gazdi talán azóta már be is szerezte legújabb szerzeményét, amelyet könnyen lehet, hogy egy félméteres kötélen kikötve tart majd. A kutya pedig lassan megőrül a tartási körülmények miatt. Ahogy teheti, elszabadul fogságából, és újra "hír" lesz. A tulajdonos pedig újra mossa kezeit…Senki nem mondja neki, hogy "ejnyebejnye", mivel a törvényben az állatok tartási kötelezettségeire vonatkozó paragrafusokat nem fogják ellenőrizni. Mert ugye, azt ön sem gondolja, kedves olvasó, hogy az állatvédelmi előírásokat betartatni hivatott hatósági állatorvos majd megbírságolja ezeket a tulajdonosokat? Mert akkor legközelebb egy másik orvost hív a gazdi beteg állatához. Azt, aki úgy tesz, mint ha semmit sem látott volna. S itt a törvény másik óriási hiányossága: az állatvédői felügyeleti rendszer továbbra is csak az állatvédők álmában létezik. Pedig ennek a szervezetnek többek között pontosan az lenne a feladata, hogy figyelemmel kísérjék: megfelelnek-e a tartási körülmények az adott állatfaj igényeinek. Mert ha nem, akkor nem kötelező ilyen állatot tartani. Magyarországon jelenleg a leggyakrabban a sznobizmus dönti el, hogy ki, milyen fajtájú kutyát vásároljon. Bár könnyen lehet, hogy a gazdi jelölt eddig csak azt tudta róluk, hogy ugatnak, és farkuk van, de már első ebként a némi szakértelmet feltételező rottweilert, vagy dobermannt választja. A négylábú mozgás és foglalkozási igényéről fogalma sincs, de azt elmondhatja a baráti körének, micsoda divatos házőrző került a házhoz. Tőlünk nyugatabbra ezen a téren is kicsit másképpen működnek a dolgok. Ha valaki kutyát akar tartani, bejelenti óhaját a helyhatóságnál. Az önkormányzat alkalmazásában álló (!) állatvédelmi felügyelő kimegy a kérvényező otthonába. A helyszíni szemlén a leendő tulajdonos napirendjéről, a tartási körülményekről információkat szerez, majd ezek ismeretében dönti el, hogy alkalmas-e az illető az adott fajtájú kutya tartására, vagy sem. Nem is igen látni az utcáikon kóborló, vagy láncra kötött állatokat. És nem is tekintik első számú közellenségnek leghűségesebb barátainkat…Nagyon fontos lenne a nevelés is. Amelyben mi szintén gyerekcipőben járunk. Az ezzel foglalkozó végrehajtási rendeletekhez információink szerint még nem is kezdett hozzá az Oktatási Minisztérium. Pedig az állatokkal való helyes bánásmódra már óvodában nevelni kellene a gyerekeket. Mert legyünk őszinték: kutyatámadások esetében bizony gyakran a kicsik provokálták ki az állat agresszióját. Így történt ez a Győr közeli falu életében is, amikor egy német juhász jellegű keverék rontott két kisgyerekre. (Legalábbis a híradások szerint.) A srácok bottal piszkálták a rövid láncra kötött ebet. Szurkálták, bottal hadonászva cukkolták a már őrjöngő állatot. Addig-addig, amíg a kutya eltépte láncát, és a gyerekekre támadt. Súlyos, maradandó sérülést okozott. A "bűnöst" azon nyomban agyonlőtték, és az egész ország hosszú hetekig azon szörnyülködött, micsoda fenevadak élhetnek közöttünk…Egy másik történet hitelesen úgy szólt, hogy a gyerek felmászott a kennel tetejére. A lába megcsúszott, és az ott lustálkodó pitbullra zuhant. A kutya persze megijedt, és támadt. Vagy inkább védekezett? A kutyát persze kiírtották, dehogy a kissrácnak azóta valaki is elmagyarázta volna, hogy állatokkal hogyan kell bánni, arról nem szól a fáma.

S nem szabad elfeledkeznünk a saját felelősségünkről sem. A honi állattartási kultúra bizony még igen sok kívánni valót hagy maga után.

Hogy történhet az meg, hogy támadásra is betanított állatok kiszökhessenek a kertből, vagy egyszerűen elkódorogjanak otthonuktól? S míg gépkocsit csak az alapvető műszaki ismeretek birtokában vezethetünk, csibészelésre, támadásra bárki "taníthatja" kutyáját. Akik aztán, a "hozzáértésnek" köszönhetően, négylábú fegyverekké válhatnak. Ennek az esetnek bizony komoly folytatása lesz. Aminek sajnos nem a rottweiler gazdája issza meg a levét, hanem azok a becsületes kutyatartók, akik úgy tartják kedvenceiket, ahogy az elvárható lenne. Sokáig nem fogja elfelejteni sem a közvélemény, sem a HIVATAL, hogy egy kutya hajszál híján megölt egy kisgyereket. A kisfiú és családja kínjairól nem is beszélve…Az ilyen tragédiák vesztesei többek között az állatvédők is. Gondoljunk csak bele: ezután hogyan merjen majd bárki odaállni az önkormányzat jegyzője elé, és kérni egy kutya kínzása miatt a hatóság eljárását?

Az állatvédelmi törvénnyel végre megoldhatóak lettek volna ezek az anomáliák. Nagyon nagy kár, hogy a végrehajtási rendeletek hibái miatt ezt csak feltételes módban mondhatjuk el. Az állatvédelmi törvény kapcsán bekövetkezett "fejlődés" képletesen megfogalmazva így valószínűleg  csak annyiból áll majd, hogy a kutyák lánca mostantól rozsdamentes acélból fog készülni…